CSAPATÉPÍTÉS

Csapatépítés, együttműködés-fejlesztés (in-, outdoor)

A jól működő csoport több, mint a csoporttagok összessége. A csapatépítő tréningek célja a csoportidentitás erősítése tapasztalat útján, azaz egy hatékony, jól kommunikáló és együtt dolgozó csapat kialakítása. A csapattagok a 2-3 napos együttlét alatt jobban megismerik egymást, így képessé válnak hatékonyabban összehangolni egyéni, illetve csoportos érdekeiket. A szorosabb kapcsolatok elősegítik a csoporton belüli kommunikáció gördülékenységét és a pozitív munkahelyi légkör kialakítását, mindezek pedig látványosan javítják a munkavégzés hatékonyságát.

Az indoor csapatépítő tréningek során a résztvevők

  • különböző szituációs játékokban és mesterségesen létrehozott élethelyzetekben próbálhatják ki magukat,

  • majd ezt követően a tréner vezetésével a friss élményre alapozva közösen dolgozzák fel a tapasztalatokat és ültetik át azokat a mindennapi munkahelyi élet területeire.

Az outdoor csapatépítő tréningek során a résztvevők

  • egyrészt az aktív kikapcsolódás élményében részesülnek,

  • másrészt az ügyességi feladatok együttes leküzdése által, közvetlenül erősödik a csapatszellem és a csapat tagjai közötti kölcsönös bizalom.

Mind az outdoor, mind pedig az indoor csapatépítő tréningeket lehetséges élmény alapra helyezni. Az élményalapú tréningek esetében, a képzési, fejlesztési célok szem előtt tartása mellett arra törekszünk, hogy olyan innovatív, interaktív elemekkel gazdagítsuk a tréning programját, melyek egyben, a hagyományos tréninggyakorlatokon túlmutatva, extra élményt is jelentenek a résztvevők számára. A programok élményszerűvé tétele különösen fontos lehet, amikor az Y generáció tagjait tekintjük célcsoportnak.

Néhány példa az élményalapú csapatépítő tréningekre:

  • Közös dobolás
  • Szabadulószoba
  • Sárkányhajózás
  • Közös alkotás
  • Közös főzés
  • Filmforgatás
  • Streetline
  • Storyline

KÉRJE SZEMÉLYRE SZABOTT AJÁNLATUNKAT!