Kommunikációs tréningek

A hatékony kommunikáció az emberi kapcsolatok alapja. Az üzleti siker nagyban múlhat azon, hogy munkatársaink hogyan kommunikálnak szóban és írásban ügyfelekkel, partnerekkel és nem utolsósorban egymással. A pozitív és együttműködésen alapuló kommunikáció technikáit bárki elsajátíthatja – ebben segítenek készségfejlesztő tréningjeink. A kommunikációs tréning látványosan fejleszti az egyén azon képességét, hogy irányítani tudja a kommunikációs folyamat alakulását - mind a kollégák, mind az ügyfelek irányába.
A tréning során a kommunikációs alapelvek ismertetése mellett a résztvevő kipróbálhatja magát a számára problémát okozó helyzetekben. A szerepjátékok lehetőséget nyújtanak a korrekciós élmény megtapasztalására is, azaz a meglévő hibás kommunikációs technikák korrigálására is. A résztvevő a feladatokon keresztül elsajátítja a különböző kommunikációs helyzetek sajátosságait, tisztában lesz azzal, hogy az adott helyzetben illetve az adott partnerrel szemben milyen stratégiát alkalmazzon. A tréning különös hangsúlyt fektet az aktív hallgatásra is, hiszen a kommunikáció sikere gyakran a jó befogadáson is múlik. A trénerek szakmai tapasztalatait felhasználva a kurzus segít a résztvevőknek, hogy felismerjék saját erősségeiket és gyengeségeiket, illetve megoldást nyújt az esetleges kudarcok feldolgozására, legyőzésére. Mindezen készségek segítségével az egyén eredményesebbé válik a probléma- és feladatmegoldásban is.
A kommunikációs tréning bizonyítottan javítja a kommunikációt, ezáltal teszi hatékonyabbá szakmai együttműködést és elősegíti az üzleti sikereket.

Modulok:
- A hatékony és asszertív kommunikáció
- Vezetői kommunikáció
- Ügyfélközpontú kommunikáció szóban / írásban
- Interkulturális kommunikáció
- Prezentációs készségek fejlesztése